Mi a teendő?

1.  Várok 24 órát, vajon reagál-e bármit a nem fogadott hívásomra és az üzenetemre, hogy kerestem.
2. Utána kap 1 db kérdőjelet üzenetben:
   ?
3. Ha arra sem reagál semmit 24 órán belül, akkor törlöm Messengerről az összes neki küldött üzenetemet, oszt helló.
4. Majd még meglátom, hogy a tapasztalataimat megosszam-e másokkal is eme köztiszteletnek örvendő, komoly(nak), megbízható(nak), egyenes(nek), tisztességes(nek) (látszó) emberről.... Bár, gyanítom, inkább csak mindenki engem röhögne ki, hogy tudtam már eleve az indulásnál bevenni ezt a maszlagot.... De talán pont azért tudja annyi nővel megtenni (direkt mindig hangsúlyoztam, hogy egyáltalán nem vagyok kíváncsi a múltra, mert az csak méreg a lelkemnek és egy új kapcsolatnak, de elejtett szavakból azért lett némi fogalmam.. + amikor gyanússá kezdett válni a dolog, akkor azért nyomoztam is, mennyi is lehet az annyi....), mert mindenki hallgat arról mélyen, hogy neki épp milyen dumával fészkelte be magát a gondolataiba / az életébe egy pillanat alatt, és hogyan állt tovább jeges közönnyel, amikor beleunt a dologba....

Miért kellett volna mégis erőteljesen gyanakodnom?

És röhögve elküldenem már az első hetekben...

 
Szösszenetek:

• Csak én kellek neki, ezért a múlt héten ki is dobott kettő, azaz 2 csajt... Az egyik elegánsan felfogta, a másik még mindig nem érti mi van, és nem fogadta el, hogy vége....
• Neki már csak komoly érett nő kell - 35 évvel volt fiatalabb a legnagyobb korkülönbséggel... (Bakker, ha jobban belegondolok, mint a lányom....)
• Többször említette, hogy ő nem szakít, nem tesz semmit szóvá, egyszerűen csak felszívódik... És soha senkinek nem ad egy mondat magyarázatot sem.... (Miből gondoltam, hogy én leszek a kivétel???... Talán az erős indítás okán, aminek minden szavát bevettem, gondoltam, hogy tényleg én vagyok neki a NAGY Ő - és talán valóban az voltam örökké... Ha kívülről nézem magam, akkor kb. a térdem csapkodom aröhögéstől, hogy van olyan idióta naiv nő, aki ezt a maszlagot beveszi... :D Sajna, belülről nézve nem olyan vicces, épp egy órája zokogtam teli a párnámat, mint egy kamaszlány... :( )
• Ahogy először megtörtént, aminek meg kell történnie, ha két felnőtt vonzódik egymáshoz, onnantól csak hetente egy (max 2) alkalommal ért rá, pedig előtte minden nap haza tudott érni úgy, hogy fel tudjon ugrani hozzám, vagy tudjunk randevúzni...
  (Oké, tényleg rengeteg volt a dolga, ezt még a sajtóból is le tudtam csekkolni, hogy tényleg igaz, de előtte is az volt... Márpedig, ha egy szerelmes férfi a szeretett nővel akar lenni, akkor megoldja... Feltéve, hogy szerelmes...)
  
• Először, még ha nem is tudott jönni, minden este felhívott - szépen lassan a telefonok is ritkultak...
• Eleinte amint kézbesítődött egy üzenetem, szinte azonnal megnézte, és azonnal válaszolt is. Ma is azonnal válaszol, ha megnézi - de a kézbesített üzenet fogalmával vagy nincs tisztában, vagy tesz rá magasról, hogy tudom, hogy megkapta, de meg sem nézi....
• Volt, hogy 2 hétig nem találkoztunk a sok munka miatt...
• Volt, hogy lett volna idő két hétvégi napon is találkozni, és sétálni / kirándulni is egyet - de a második randi helyett egy ki extra munkát választott....
• Megtudta szombat este, hogy covid kontakt személy lett... Másnap délután jutott eszébe MEGÍRNI, hogy mennyire "aggódik" az egészségemért, ezért inkább napoljuk / heteljük el a találkozóinkat... Mindezt úgy, hogy elvileg ma délután kirándulni készültünk... Hívtam, de nem vette fel... Írtam Messengeren, hogy hívtam - üzenet kézbesítve, de nem nézte meg - azóta sem hívott vissza....
• Tuti eszembe fog még jutni egy pár - majd bővítem a listát. :D

Amúgy, így jobban átgondolva, a tudatalattimban végig ott zakatolt, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen, valami nem stimmel. Én magam képtelen vagyok hazudni, max. elhallgatni tudok dolgokat, esetleg apróbb udvariassági füllentésekre futja - ez az ember meg folyamatosan tolta nekem a szebbnél szebb dumákat, szembrebbenés nélkül. 
Mindig is úgy voltam vele, hogy a tettek az igaziak, a szavak csak szavak. Mivel eléggé az elején kinyomoztuk, hogy az ő egyik fő szeretetnyelve az elismerő szavak (nekem az 5-ből csak a 4., így nem igazán ismerem és nem is igazán ismerem el...), próbáltam a szép szavakat értékelni és megbecsülni. De ahol hetekig / hónapokig csak a süketelés megy, a tettek pedig elfogynak, illetve egy (igaz számomra is nagyon fontos!!!) dologra koncentrálódnak - az nem kapcsolat. Az nem TÁRS. 

Miért nem volt igazán gyanús?

Oké, elejétől úgy voltam vele, hogy túl szép, hogy igaz legyen...
DE!!!!

1) Tényleg láttam már hasonlóan kezdődő, 50+ évig csodásan működő dolgokat a saját közvetlen környezetemben: ilyen volt a számomra szerelmi és párkapcsolati etalonnak számító nagyszüleim közös története.
Ez a drága jó ember meg ő maga többször mondta, velem szeretné tölteni a hátralévő 30-40-et. Miért ne?
Meg hogy sokszor lepörgette magában, hogy mi lett volna, ha 28 éve mégis megkeres. Milyen lett volna a közös életünk? A közös gyerekünk? És hogy ő mekkora idióta, hogy nem keresett meg végül akkor 28 éve! Mert akkor tökéletes boldogságban telt volna az elmúlt 28 éve.
Ja! Én magam viszont nem szoktam ilyenekkel dobálózni csak úgy, főleg, ha érzek valamit a másik iránt, és legeslegfőképpen akkor nem, ha tudom, a másik érez valamit irántam, de én magam nem viszonzom, vagy még bizonytalan vagyok a saját érzéseimben. Eszembe nem jutna senki lelkén végiggázolni játszásiból - hát ezt feltételeztem viszont is....

2) Én magam is, az első találkozásunk első óráiban pontosan tudtam a volt férjemtől, hogy ő lesz a férjem. Soha előtte nem esett meg velem ilyen, tehát nem minden fiúnál éreztem ezt, akivel beszélgettünk pár órát.  3 hét után tudtuk, mert eldöntöttük, hogy mikor lesz az esküvőnk, hogy lesz közös gyerekünk, és heteken belül össze is költöztünk.

3) Ezzel a fickóval kapcsolatban az 1. telefonbeszélgetésünk után éreztem azt, hogy ez annyira gördülékenyen természetes, mintha tényleg 100000 éve ismerném, és töröltem is magamat társkeresőről (anélkül, hogy ott a rengeteg érdeklődő üzenetből akár egyet is megnyitottam volna). Mert az a vicc, hogy bennem egy szép januári délelőtt érett meg a gondolat, hogy nnna, akkor tényleg regisztrálok, próba, szerencse, lássuk, mit hoz a 2021, már nyitottnak érzem magamat egy új kapcsolatra – és ez a jó ember tulajdonképpen aznap késő este bejelölt ismerősnek. Annyira fura volt az egybeesés, hogy egy darabig azt is hittem, talán pont ezen a társkeresőn látott meg, és onnan jött az ötlet, hogy Facebookon felelevenítse a régi ismeretségünket.

4) Akinek szóba hoztam, mert ismerhette innen-onnan, azok mind azt mondták, hogy tudomásuk szerint eszméletlen rendes, komoly, egyenes, megbízható úriember, egy valódi gentleman. 

Jó-e naivának lenni?

Felbukkant a múltból egy fickó.
Hogy mennyire örül, hogy rám talált így közel 30 év távlatából.

Anno hivatalos okokból találkoztunk, majd azok lezárultával átbeszélgettünk egy estét - egymás szemébe nézve, minden idegszálunkkal egymásra figyelve, de egymáshoz sem érve. Talán nem is tehettük volna - körülöttünk minimum 40 vizslató szempár, akiknek egyre furcsább volt, hogy mi mennyire különvonultunk, és csak egymásra figyelünk.
Az este véget ért - a búcsúra nem is emlékszem - arra sem, hogy miről beszélgettünk - csak az érzésre.
Hónapokig járt még az eszemben - sokáig reméltem, hogy összefutunk valahol - de soha többé nem láttam.
Nekem nagyon régóta eszembe sem jutott - de jól emlékeztem arra az estére. Csupa jó érzéssel, vidámsággal.

És eltelt 28 év.
Belőle közben nagy ember lett.
Folytattuk a beszélgetést.
Megtudtam, hogy ő sem emlékszik arra, hogy miről beszélgettünk - csak az érzésre.
Hogy másnap meg akart keresni, mert az nem lehet, hogy csak ennyi volt, nem érhet véget ennyivel.
Telefonszámot nem talált hozzám, hát írni akart. Nem tudta, hová, milyen címre. Ki akarta nyomozni.
Így telt el két nap.
És kristálytisztán emlékszik az érzésre, ami nem volt épp kellemes, amikor eldöntötte, lemond rólam, és elengedi ezt a történetet.
Mert én még csak 19 éves voltam.
Ő sem sokkal több, de már eljegyzett vőlegény.

És időről-időre visszatértem a gondolataiba, és elmeditált rajta, mi lett volna ha?....
Ha akkor mégis megkeres?....

Ezt mondta most, januárban az első randevúnkon, amitől rettegtem, mert én már nem az a 19 éves lány vagyok.
Ő állította, azt a 19 éves lányt látja bennem még mindig.
Az első randevúnkon épphogy meg nem kérte a kezemet.
Azt kérte, legyek a társa.
És hogy ez nem tuti csajozós duma, bármennyire is annak tűnik, hiszen tudja, azt mondja, amit minden nő hallani akar - de éreznem kell, hogy ez nem az, ő mindent nekem akar adni.

Illyést idézett, hogy ez a vers rólunk szól, ő tudja:
"Megvoltál bennem már előbb,
mielőtt megismertelek.
A képzelet,
vajon a vágy is csak mélységesebb
emlékezet?
Régóta voltam már veled
a jövő foglya."

Eltelt 2 hónap.
Ma nem vette fel nekem a telefont.
Írtam neki Messengeren, hogy kerestem.
Üzenet kézbesítve.
De nem nézte meg.

Érdekes 2 hónap volt.

Amikor a (majdnem) volt férjed...

... beközli, hogy nem, ő nem tud hozzájárulni egy kanyi vassal sem a nagyobb, extra kiadásokhoz a gyerek körül....
... és még tkp sajnálod is, mert szegény egy balfasz...
... és tényleg kész van anyagilag...
... pedig nem is semmiztem ki a különköltözéskor...
... sőt, egész kellemesen, barátságban sikerült levezényelni az egészet...
... de a balfaszság miatt (is) ment gallyra a házasságotok...
... saját barátja mondta róla, hogy tanakodtak rajta már közösen a barátok, de szerintük aspergeres lehet...
... és csodálkoznak, hogy eddig húztuk, mert max. hónapokat jósoltak nekünk...
... mi meg majdnem negyed századot lehúztunk...

... mondjuk néha egoista, önző balfasz...
... de a gyerek lelki nyugalma a legfontosabb...
... ezért elegánsan megpróbálok túllendülni a dolgokon...

... de lassan valóban, jogilag is el kellene válni...
... mert félek, csinál még valami anyagi baklövést az eddigieken felül...
... és azért jogilag én is felelős leszek...
... azt pedig nem szeretném...

Elég nagy szívás...

... számolni a napokat fizetéstől fizetésig...
... közben leperegnek a napok / elfolyik az IDŐ...

... helló régi ismerős...
... csak nem te kopogtatsz megint az ajtón?...
... depresszió?....

Anya! Anya!

A hangos zokogás közben egyszercsak így kiabál.

Rohanok át.

Megkér, bújjak oda, aludjak ott.

A karomba zárom - néha duruzsolok a fülébe, de inkább hallgatom - pici puszikkal borítom a feje tetejét...

Ha nem is lett a világ legboldogabb emberkéje - de legalább el tudott aludni, és átaludta az éjszakát...